Szerintünk a mudi a tökéletes kutya és mi szeretnénk segíteni összehozni a tökéletes gazdival.
Nyírségfia Vihar
A hosszútávú boldogság alapja, ha sikerül megtalálni mindenkinek a hozzáillő párt. Ezért már eleve „tematikus” párosításaink vannak, és jelezzük a gazdiknak, hogy az adott almokat elsősorban mire ajánljuk. Így vannak elsősorban kiállításra-tenyésztésre szánt és inkább sportra javasolt almok.
Annak ellenére, hogy egy-egy alom milyen célból született, számos átfedés van köztük, így a Cs alom elsősorban munka szempontból történt párosításából is született HFGy-RBOG kutyánk (Csincsi) és a D alomból, melyet kiállítási szempontoknak megfelelően terveztünk, több kiskutya került külföldi, sportkutyás tulajdonosokhoz, akik maximálisan meg vannak elégedve kutyáik munkakészségével.
Ennek hátterében az áll, hogy nem vagyunk hívei a szélsőségeknek és ezért inkább csak hangsúlybeli eltérések vannak az egyes almok között, másrész a mudi az a páratlanul kiváló fajta, ahol egy munkakutya is lehet multichampion, mert nem válnak szét a kiállítási és munkavonalak, így ez a fajta egyszerre szép és alkalmas bármely nemű kutyás sportra.

Az adott almon belül is a gazdikhoz próbáljuk a kutyákat ajánlani és az előjegyzésnél nem a „sorszám” számít, figyeljük a kiskutyákat a születésüktől kezdve, és viselkedésük a fő szempont, ami alapján az adott gazdi igényeihez választjuk ki őket.
Ami általános és minden nálunk született kiskutyára igaz, hogy a szülőpár kiválasztásánál a 3 alapvető szempont: a kiegyensúlyozott, élénk temperamentum, a jó kiállás (melynek hátterében az egészséges és tetszetős csont- és izomrendszer áll) és a kiegyensúlyozott méret, mely a standard ideális tartományát veszi alapul és szukáknál lehetőleg nem haladja meg a 42 cm-t. Persze mindezek mellett vannak fontos, „apró” részletek, mint például a jó pigmentáció, típusos szőrzet és az izmos hát, mely a szép „felső vonalat” adja. |