Kutyaovi: a korai szocializáció egyik alappillére
Elköltöztünk a főváros mellől, és kiderült, hogy vidéken nem is olyan egyszerű kutyaovit találni, ráadásul, ha talál is valamit az ember, az maximum csak nevében ovi, inkább mini-suli, poroszos fegyelemmel… Kezdem megérteni, hogy a gazdik miért viszik el olyan nehezen a piciket, holott nem győzöm hangsúlyozni az ovi milyen fontos. A korai szocializáció és az ovi „nem kiváltható”, nem pótolható be, ami kimaradt, az nem jön vissza, felnőtt, vagy „kamaszkorban” nem pótolható. És az ovi és a suli nem ugyanaz. Gondoljunk csak a gyerekeinkre, nem ugyanazt tanulják óvodában és iskolában. Nem is örülnénk neki. Ahogy a kisgyerek se jó, ha a j szárát kell, hogy gömbölyítse az oviban, úgy a kiskutya se mini-fegyelmező kurzuson kell, hogy részt vegyen. Mit kell egy ovisnak megtanulni? Ha ismét gyermekeinkre gondolunk sok pótolhatatlan viselkedés van, ami ebben a korban épül be, akár az otthoni „szocializáció”, példatanulás során, akár a közösségben. El se tudom mondani, hogy milyen büszke voltam, mikor a kb. 4 éves fiam egy nénit előre engedett a bejáratnál. A másik oldalon, pedig biztos mindenki hallott olyan felnőttről, legyen akár magasan iskolázott ember, aki egy „bunkó”, híján van mindenféle udvariasságnak, jó modornak. A kutyák sem különböznek sokban. Talán annyiban, hogy ha mudink van kicsit könnyebb a dolgunk, mert a „gyerek” folyton ránk figyel, nem kell különösebben bűvészkedjünk hogy felkeltsük figyelmét, csak arra kell ügyelnünk, hogy jót, jó helyen tanuljunk, mert itt is például a sportra, agilityre vásárolt kutyáknál előfordul, hogy a gazdi azt képzeli, hogy az ő kutyáját nem kell külön szocializálni, megy az eleget az agility pályára, ennyi elég is. Na, jó esetben, ők lesznek a magasan képzett „bunkók”, mert hát szegénynek nem lett megtanítva, hogy ne ugasson ember és állattársa arcába, mert azt hogy 'nem' nem mondták neki, ha rosszul viselkedett, vagy nem következetesen, nem érthetően, és hát szegény lemaradt a jómodorról.
Mi az, amit egy oviban az ember kutyája meg kéne tanuljon? ...és a szocializáció közben. Azt, ha hívom, visszajöjjön. A behívás az első és legalapvetőbb feladat. Ehhez nyilván el kell engednünk, sok kutyának meg kell tanulnia elmenni. Ki kell alakuljon a bizalom és az egymásra figyelés. Akár a gazdi nem figyel a kutyára (ilyet is látunk), akár érdektelen, vagy határozatlan, ezt ki kell javítani. Az óvodában annyi lenne a feladat, hogy elmagyarázzák ezt. Ha hívom, jöjjön, és ne lépjünk tovább enélkül, ne kezdjen el ugrálni akadályokon, vagy pórázon rángatva fegyelmezőzni, hisz az az egyszerű dolog az életét mentheti meg, mondjuk, ha egy autó jön, de a mi életünket is kényelmesebbé tehetjük egész életünkre, akár ha erdőben az őz után induló kutyát tudjuk visszahívni, vagy az utcán a szembejövőket szaglászni akaró ebünkről van szó. Szóval. Elengedem. Határozottan érthetően, lehetőleg mindig ugyanúgy hívom, egész addig, míg be nem jön, akkor pedig örülök, mintha világbajnokságot nyert volna. Ennyi. Igazából a gazdit örülni és határozott nemet mondani megtanító kutyaovi már 90%-ban hatékony. A maradék nem elhanyagolható 10%, hogy jól érezzük magunkat. Megtanulja a kutya, hogy jó társaságban lenni. Ezt pórázon rángatva szerintem lehetetlen… És persze a tanulás alapja a hibázás, tehát a gazdi tanulja meg, hogy nem tragédia, ha nem jól csinál mindent elsőre, hiszen tanulni a mi visszajelzésünkből fog. Szóval tanuljon meg hibázni, hiszen abból derül ki mi jó mi rossz. Megint csak, ha el se eresztjük, hogy tudna hibázni? Az pedig a másik túlzás, hogy csak pozitív visszajelzést adjunk. Abból szegény hogy tudná, hogy rosszat csinál. A büntetés viszont nem agyoncsapást jelent, vagy azt, hogy egy tök idegen zörgő dobozzal fenyegesse. Annyit jelent, hogy a gazdi jó időben, kellő határozottságú nemet mondjon, vagy csak elforduljon. Viszont az öröm, ha valami sikerül, frenetikus legyen, senki se érezze cikinek, hogy hülyét csinál magából a kutyája kedvéért. Legyen meg a különbség öröm és bánat között…
Mi az, amit egy oviban az ember kutyája meg kéne tanuljon? ...és a szocializáció közben. Azt, ha hívom, visszajöjjön. A behívás az első és legalapvetőbb feladat. Ehhez nyilván el kell engednünk, sok kutyának meg kell tanulnia elmenni. Ki kell alakuljon a bizalom és az egymásra figyelés. Akár a gazdi nem figyel a kutyára (ilyet is látunk), akár érdektelen, vagy határozatlan, ezt ki kell javítani. Az óvodában annyi lenne a feladat, hogy elmagyarázzák ezt. Ha hívom, jöjjön, és ne lépjünk tovább enélkül, ne kezdjen el ugrálni akadályokon, vagy pórázon rángatva fegyelmezőzni, hisz az az egyszerű dolog az életét mentheti meg, mondjuk, ha egy autó jön, de a mi életünket is kényelmesebbé tehetjük egész életünkre, akár ha erdőben az őz után induló kutyát tudjuk visszahívni, vagy az utcán a szembejövőket szaglászni akaró ebünkről van szó. Szóval. Elengedem. Határozottan érthetően, lehetőleg mindig ugyanúgy hívom, egész addig, míg be nem jön, akkor pedig örülök, mintha világbajnokságot nyert volna. Ennyi. Igazából a gazdit örülni és határozott nemet mondani megtanító kutyaovi már 90%-ban hatékony. A maradék nem elhanyagolható 10%, hogy jól érezzük magunkat. Megtanulja a kutya, hogy jó társaságban lenni. Ezt pórázon rángatva szerintem lehetetlen… És persze a tanulás alapja a hibázás, tehát a gazdi tanulja meg, hogy nem tragédia, ha nem jól csinál mindent elsőre, hiszen tanulni a mi visszajelzésünkből fog. Szóval tanuljon meg hibázni, hiszen abból derül ki mi jó mi rossz. Megint csak, ha el se eresztjük, hogy tudna hibázni? Az pedig a másik túlzás, hogy csak pozitív visszajelzést adjunk. Abból szegény hogy tudná, hogy rosszat csinál. A büntetés viszont nem agyoncsapást jelent, vagy azt, hogy egy tök idegen zörgő dobozzal fenyegesse. Annyit jelent, hogy a gazdi jó időben, kellő határozottságú nemet mondjon, vagy csak elforduljon. Viszont az öröm, ha valami sikerül, frenetikus legyen, senki se érezze cikinek, hogy hülyét csinál magából a kutyája kedvéért. Legyen meg a különbség öröm és bánat között…
|
A baj az, ha a”kiképzők”-nek nincs elképzelésük az alapok fontosságáról. Szegény kezdő gazdi pedig a legnagyobb jóindulattal sodródik egyik helyről a másikra, ahol különböző ideológiákat ismerhet meg, hívő lehet meg minden. Pedig nem ez a fontos. Ami fontos a kapcsolat, a figyelem, a következetes és határozott, érthető visszajelzés, és hogy ne féljünk hibázni! Hibázni jó! Abból tanulunk. Csak kapjon az ember kutyája lehetőséget és visszajelzést.
|
|
A másik hiedelem kezdő kutyásoknál, hogy a szeretet, az a majomszeretet, a nap se érje. Gondoljuk el, ha olyan okos a gyerekem, hogy Nobel-díjas fizikus lehetne, de én azt szeretném, hogy a sötét sarokban üljön egész nap, mert ott biztonságos. Vagy csak lusta vagyok... Szóval, ha mudim van, aki majd mindenre képes lesz, oviba vele, ne a sarokba ültessük, vagy rosszabb esetben kössük ki…
Remélem lesz olyan, akinek kedve szottyan a kiskutyáját oviba vinni, és talán talál is jó helyet a környékén.
Remélem lesz olyan, akinek kedve szottyan a kiskutyáját oviba vinni, és talán talál is jó helyet a környékén.
- ÉS EGY HASZNOS JÓ TANÁCS! OLYAN OVIBÓL, AHOL NEM LEGALÁBB 80%-BAN PÓRÁZ NÉLKÜL VAN A KISKUTYA MENEKÜLJÜNK! SEMMIKÉPP SE MENJÜNK 1-NÉL TÖBBSZÖR. Sajnos a szakszerűtlenséggel lehet ártani is. Ahol a kiskutyákat pórázon rángatják és "mini kiképzést" csinálnak, az inkább árt mint használ! Az ilyen helyeket kerüljük el!
